Emlékezünk. Nemsokára. Emlékezünk ?
A baj ott kezdődik, hogy a mai fiatalság (nyilvánvalóan nem a saját hibájukból eredően) nem emlékszik. Hogyan is emlékezhetne, hiszen a szüleiknek, nagyszüleiknek manapság az a gondjuk, hogy megadják gyermekeiknek, amit a mai magyar társadalom igényel tőlük. Így aztán nincs fogalmuk arról, hogy milyen körülmények között is nevelték nagyszüleik az ő szüleiket - és egyáltalán, mi az a nemzeti identitás. Nincs és attól félek, hogy már nem is lesz fogalmuk. Az én emlékezetemből nem törlődtek a forradalom eseményei. Nem felejtettem el, ahogyan szegény Édesapám beparancsolt minket az ágy alá (Édesanyámat és engem), mikor meglátta a Nagy Lajos-király út és az Erzsébet-királyné út sarkához érkező ÁVÓS teherautót, a platón a gépfegyvereket a házak teteje felé irányítva, ahogy jöttek, úgy lőttek szünet nélkül. Sietős volt. Az Aluminiumgyár ugyanis a felkelők kezén volt. Az alattunk lévő emeleten a szoba mennyezetébe fúródott két lövedék. Nem felejtem el Beethoven szimfóniáját, ahogyan két konferálás közben túlharsogta a fegyverropogást. A konferálás nyugattól kérte a segítséget - és a Szabad Európa rádióadóból dőlt az ígéret - "Tartsatok ki, jövünk, segítünk" ! Nem felejtem el nagyszüleim otthonát, ahol hátul egy kis fásfészerben egymásra rakott fadarabokon pattogtak, (egyre közeledve ahhoz a helyhez ahol álltam) - a golyók. Nem felejtem el, ahogyan megláttam ezt és beszaladtam - egy fél emeletnyit esve - az óvóhelyre, ahol Édesanyám kapkodta le rólam a ruhát, megnézni, - nem talált-e el egy lövedék. Nem felejtem, ahogyan a harmadik emeleti lakásunk ablakából láttam azt a teherautót, amelyiken két férfi volt - mozdulatlanul. Egyikük fejének helyén csak vöröslő vér volt, a másik a kezeit még mindig a vértől átázott hasán tartotta. Mozdulatlanul. Nem felejtem a két főútvonal sarkán álló ház tetején, a kémény mögé bújt két felkelőt - amikor megérkezett a felzsírozott útkereszteződéshez a szovjet tank és tehetetlenül forogva lőtte a házak tetejét. -és egyszerre a két felkelőnek és a kéménynek nyoma sem maradt, csak egy óriási porfelhő. Én nem felejtem el 56-ot. Azóta megtanultam, hogy nem csak fegyverekkel lehet egy nemzetet megsemmisíteni. Első lépésként elég, ha az egészségügyet teszik működésképtelenné, aztán majd jön a közlekedés, a még hatalmasabb munkanélküliség ..... és előbb-utóbb egy porig alázott nemzet vész el a globalizált világ egyik kis zugából. Vajon ki fog ránk emlékezni ...elvtársak?
UGYI56
